Háttérkép

A Wall Street nem ezt várta: A republikánus vezetés ellenére sem indul jól az IPO piac

Nem így kellett volna történnie. Donald Trump elnökségétől azt várták, hogy a piacokat pénzzel árasztja el, deregulációval és alacsonyabb adókkal ösztönzi a magas értékű technológiai cégeket, hogy négy év IPO-mentesség után végre újra megjelenjenek a részvénytőzsdéken.

A Goldman Sachs cégvezetője, David Solomon januárban még „bizakodó optimizmust” érzett, az IPO-piac gyors fellendülését jósolta. De két hónappal Trump második ciklusának kezdete után az első nagy teszt, a CoreWeave debütálása csalódást okozott.

Mit is várunk azonban, ha az elnök minden logikát mellőzve naponta más vámpolitikát hirdet és összerúgja a port a legnagyobb kereskedelmi partnerekkel. A bizonytalanságban nem csoda, hogy nincs nagy igény a kockázatos eszközökre.

New York-i tőzsde főépületének ikonikus homlokzata
New York-i tőzsde főépületének ikonikus homlokzata

A CoreWeave IPO méretét végül csökkentették, a kibocsátási árat pedig az előzetes várakozások alatt állapították meg. Az első kereskedési napon, pénteken a részvény ára változatlan maradt, 40 dolláron zárt, így piaci kapitalizációja nagyjából megegyezett a tavalyi magánbefektetői értékeléssel.

Ezzel egyidejűleg a Nasdaq, amely nagyrészt a technológiai szektora épül, 2,7 százalékot zuhant pénteken, éves szinten pedig már több mint 10 százalék a vesztesége. Ez az index legrosszabb negyedéves teljesítménye 2022 óta.

A makrogazdasági aggodalmak középpontjában Trump elnök vámjai és drámai kiadáscsökkentési intézkedései állnak. Ezek együtt véve növekvő árakhoz és emelkedő munkanélküliséghez vezettek.

A márciusi fogyasztói bizalmi index még a vártnál is rosszabbul alakult az inflációs félelmek fokozódása miatt – derül ki a Michigan Egyetem felméréséből. Ez komoly nehézségeket okozott a CoreWeave számára az IPO piac megnyitása során.

Nvidia részvényárfolyama az elmúlt évben

A CoreWeave a Nvidia egyik vezető GPU beszállítója, grafikai feldolgozó egységeikre hatalmas kereslet érkezett, különösen az AI-modellek tréningezési igénye miatt. Így a cég bevétele 700 százalékkal ugrott meg tavaly, közel 2 milliárd dollárra.

Jensen Huang, az Nvidia társalapítója és vezetője bemutatót tart
Jensen Huang, az Nvidia társalapítója és vezetője bemutatót tart
By Raysonho @ Open Grid Scheduler

Ugyanakkor a cég jelentős nehézségekkel is szembesült: bevételeinek több mint 60 százaléka a Microsofttól származik, és az ambiciózus terjeszkedésnek komoly árai vannak. Tavaly nettó veszteségük elérte a 863 millió dollárt, adósságuk december végén pedig 8 milliárd dollár volt.

Microsoft részvényárfolyama az elmúlt évben

„Csalódás, hogy a nyitáskor ilyen jelentős mértékben csökkent az IPO ára” - nyilatkozta Joe Medved, a Lerer Hippeau partnere a CNBC pénteki műsorában. Hozzátette azt is, hogy a vállalat adósságszintje és bevételi koncentrációja kihívások elé állíthatja befektetőit.

Más technológiai cégek jelentkeztek már IPO-val idén, de profiljuk egészen más. A Hinge Health például digitális egészségügyi megoldásokat kínál, a Klarna online hitelezéssel foglalkozik, míg a StubHub jegyértékesítő platform.

A CB Insights adatai szerint világszerte több mint 1200 olyan startup van, amelyet legalább 1 milliárd dollárra értékelnek, közülük több mint 50 éri el a 10 milliárdot. Ám a nyilvános részvénypiac helyett sok vállalat inkább magánbefektetőktől, hedge fundoktól és privát tőkecégektől gyűjt forrást.

Megacap technológiai vállalatok, például a Microsoft, Google, Amazon és Nvidia (utóbbi a CoreWeave fő befektetői közé tartozik) milliárdokat fektetnek magánkézben lévő mesterséges intelligencia cégekbe. „Ha ezeknek a társaságoknak ön vagy a vezérigazgatója, van elég tőke a privát piacon is, így nincs túl nagy ösztönzés kilépni a nyilvános tőzsdékre” - véli Medved.

Lehet azonban, hogy a CoreWeave még így is eredményes lesz hosszabb távon. Bár az IPO-ja a vártnál mérsékeltebb eredménnyel zárult, az 1,5 milliárd dollárnyi frissen bevont tőke jelentős likviditási lehetőséget biztosít számukra.

Michael Intrator, a CoreWeave vezetője szerint a tőzsdei indulás árazása nagyrészt a makrokörnyezet ellenszele miatt alakult így. A CNBC „Squawk Box” műsorában kifejtette, bíznak abban, hogy a befektetők, amint jobban megismerik a céget, értékesebbnek is látják majd.

Forrás

Legfrissebb hírek

OpenAI lezárta az átstruktúrálást Az AMD részvényei szárnyalnak az OpenAI befektetése után Így hódítja meg a mindennapokat a ChatGPT világszerte
Szolgáltatások

Pénzügyi tanácsadás

Szakértői segítség bármilyen kérdésben, bármilyen portfólióhoz.

További információk
Tanfolyamok

Kezdő tanfolyam

Ismerkedj meg a befektetés alapjaival, alapozd meg a jövőt hosszútávú, passzív befektetéssel.

További információk

Olvasnivaló

Kutatás: Trump vámjai nem fogják hazavinni a gyártást 24% hozammal zárta az évet a S&P 500